A második világháború alatt nem a divatosság, hanem a praktika és a takarékosság voltak a legmeghatározóbb jelzők, ha az öltözködési szokásokat próbáljuk taglalni. Fontos volt, hogy minél kevesebb anyagból, a legtöbbet tudják kihozni, hogy a lehető legkevesebb ráfordított pénzt, időt és energiát pazarolják el. Ez természetesen nem azt jelentette, hogy az emberek krumpliszsákokban jártak, csak azt, hogy bizonyos időszakokban jobban meg kellet gondolniuk, hogy mennyit is tudnak a külsőségekre szánni. Szerencsére a háború 1945-ben véget ért és ezzel az erős megszorítások is.

Az 50-es évek nem csak az általános jólléti és gazdasági fellendüléssel érkezett, hanem a divat egy addig nem látott virágzásával. Ebben az időben még nagyon népszerűek voltak a haute couture cégek, melyek saját munkáikkal is lehengerlő frissítéseket hoztak. Chanel reformálta az addigra már kultikus, 20-as években tervezett kosztümjét. Balenciaga folytatta és újraértelmezte a női elegancia fogalmát. Ami viszont a mai napig kultikus tényezőnek tekinthető, az a Dior által teremtett New Look, ami mai szemmel a klasszikus elegancia manifesztációja, akkor meg egy gyönyörű, nőies, A-vonalú ruha, melynek több méter anyagot felölelő szoknyarésze üvöltötte, hogy vége a háborúnak.

A következő évtizedben enyhülni kezdett a high fashion márkák addig megrendíthetetlennek hitt presztízse. Az addig is gyorsuló világ rohanni kezdett és ez a divatiparra is látványosan kihatott. A filmek, zenék mind radikálisan mások voltak és a fiatal generáció büszkén kapcsolódott bele az áradatba. A tömegfogyasztás megindulásával megszületett a prêt-à-porter, azaz a konfekció ruha, ami azonnal nagy sikert ért el. Az új, felgyorsult és liberálisabb világ, új testtudatot is szült, ami megmutatkozott az akkor először köztudatba került, sokak szemében megbotránkoztatást kiváltó, monokiniken és miniruhákon keresztül. A 60-as évek a futurizmus évtizede volt, nem csak a Holdra szállás volt a lehetetlen jövőkép kézzelfoghatóvá válása, hanem a divat ezt reprezentáló kísérletei is. Hódított a műszál, az intelligens textíliák, az új fazonok és színek. A konfekcióipar széleskörű elterjesztésével először demokratizálódott, vált praktikussá és sokak számára elérhetővé a divat, létezése óta.

Nem sokkal később eljött a 70-es évek és a futurizmust felváltotta a naturalizmus. A hippi stílus és az utcai divat mindent elsöprő, ellentmondást nem tűrő áradata meghozta a konfekcióipar teljes berobbanását és az eddig is erős presztizsvesztést megélt haute couture még meredekebb mélyrepülését. Egy farmernél és egy pólónál nem sokan vágytak merészebbre, ami nem csak a divat, hanem a kultúra széleskörű szabadságát hirdette. Először jelentek meg új szubkulturális csoportok, melyek saját irányzatának egyedi stílusa is egyediségüket kürtölte szét. Punkok és deszkások és hippik, ez a boomer generáció fiatalkorának rendíthetetlen életigenlése.

Ebben az időben azonban nem csak a szellemi szabadságtól sziporkázott a világ, hanem a konfekcióipar meghonosodásának köszönhetően új fogalmak lépetek a divatipart meghatározó kifejezések közé. A disposable fashion, azaz eldobható divat fogalma 1974-ben született a svéd Hennes & Mauritz cég (ma ismertebb nevén csak H&M) nyomán, akiknek marketingstratégiája a divat és minőség kínálása volt, jó áron. Rengeteg tervezőt alkalmaztak, többek között a nemrég elhunyt Channel divatház legendás tervezőjét, Karl Lagerfeldet is. Ők kezdték el a mára már konvencióvá vált konfekciógyártás nagyipari alkalmazását, rengeteg országból voltak alkalmazottjaik, a legtöbb öltözet 5-6 színben és 5-7- méretben született meg, a kelmék varrását pedig leginkább külföldi alvállalkozók intézték.

A nagy divatházak látván, hogy csökken keresletük, szintén 1974-től nyitottak meg, akkor még factory outletnek nevezett kiárusító boltokat, ahol termékeiket az eredeti ár töredékéért lehetett megvásárolni. Ezek akkor még nem voltak túlságosan keresettek és inkább az ezredforduló idején, a bevásárlóközpontok gombaszerű szaporodásával lettek a high fashion másodlagos, de korántsem jelentéktelen fenntartói.

A további két évtizedben a stabilabb és konzervatívabb divat lépett előtérbe, mivel gazdasági és éppen ezért szociális szempontból erre az időszaka a modern világ nagyja biztonságban tudhatta magát. A 90-es évek és az ezredforduló környékére már teljes mértékben a fast fashion lett a legprivilegizáltabb tényező a divatiparban és éppen ezért gigantikus iparággá fejlődött.

A 21. században már nem a termék az, amibe a legnagyobb hangsúlyt fektetik, hanem a márka és a brand. A pénzközpontúságnak rengeteg megnyilvánulása lett mely megmutatkozik a jogi védelemben, hiszen mostanra rengeteg másoló oldal és fake brand születik, melyek az eredeti, akár tervezői darabok copy-ját rosszabb minőségben és olcsóbban kínálják. Hatalmas trenddé vált, hogy a tervezői termékeket a különböző fast fashion oldalak úgy másolják le, hogy még ép a jogtisztaság határán mozognak és ezzel a "kiskapuval” ismét töredék áron kínálják a crème de la crème gardróbját. A "gyors divat" igencsak nagy hangsúlyt fektet a fogyasztói motivációra, azaz a reklámokra és ennek folyományaként a kommunikációs startégiáikra, sajtórendezvényeikre. Mindent kifelé tolnak, ahol a brand áll mindenek felett felett és részletkérdés, hogy ezek milyen etikusan elitélhető áldozatokkal járnak (pl. Esprit gyermekmunkával készítette termékeit, majd mikor ez kiderült, reprezentatív módon megszüntették az alvállalkozóval a kapcsolatot és az egyik gyerek iskoláztatását is állták, de kismillió hasonló példával lehetne élni).

A repülőtéri kultúra része lett a divat a 21. századra, ahol minden mindennel összefolyik, egységes és megfizethető, akárcsak a fapados utak. Bár a különböző cégek próbálják a fenntarthatóság mellett letenni voksukat, mint a H&M az organikus pamut kollekciójával, vagy használt ruha gyűjtésével, ezek az akciók csak kis mértékben határozzák meg ezeknek a márkáknak a profilját és így is rengeteg káros hatást termelnek, melyek etikus és környezetvédelmi szempontból is kifogásolhatóak. Mostanában rengeteg cikket lehet olvasni a koronavírus gazdaságra tett hatásáról, ami nagymértékben éri a divatipart, különösen a nagy divatházakat, hiszen Olaszország sajnos nem csak az előbb említetteknek lett a központja. Kérdéses, hogy hogyan fognak tudni helyreállni és hogy milyen intézkedések lehetnek szükségesek, hogy egyáltalán megkíséreljék a korábbi állapotok helyreállítását.