Az előző cikk kitárgyalta a kapszula gardrób jelentését, értelmezési lehetőségeit, előnyeit és még egy kis bepillantást is adott a következő évszak lehetségesen választható darabjai közül. Mivel csak a nyári ruhákat tárgyaltuk ki, ezért nem lenne teljes a téma körüljárása, ha nem ejtenénk pár szót, a most nem annyira aktuális, de később nagyon is hasznosnak ígérkező őszi, téli és tavaszi szezonról.
Ősz
Az őszi szezon mindig bizonytalan szokott lenni számomra, akárcsak a tavaszi, mivel az átmeneti időszakokba tartoznak. Volt olyan október eleji szombattal dolgunk, hogy 30 fok fölé is ugrott a hőmérő, de az azonos dátumon történő havazás sem rendkívüli esemény. Éppen ezért, ha eddig óckodtam az általánosságok durrogtatásától, akkor most hatványozottan ezen az elvi síkon maradok. Egy dologban azonban szinte biztosan ki tudok állni véleményem mellet, ami pedig az, hogy egy-egy alapdarab birtoklásától még senki sem szenvedett el nyilvános megszégyenítést a Deák és az Astoria között. Szóval íme választottjaim:
Fekete bakancs
Praktikus, mert sötét színű, ezáltal az összes pocsolyán Gene Kelly stílusában lehet végig ugrándozni (elméletben). Ez további előnyére is válik, hiszen a legtöbb ruhához jól passzol. És ami nagyon fontos, mindig divatos marad, hiszen a Beatles (állítólag irdatlanul kényelmetlen) balettcipő-gyártó cég által kreált magasszárú bőrbakancsa minden évben visszakacsint ránk a boltok polcairól.
Sötét (csöves) farmer
Az előző gondolatiságot csak erősíti: sötét, szóval szinte mindenhez megy. Kortalan. És véleményem szerint a legtöbb testalkatnak az előnyére válik. (Én pedig az elmúlt években különösen ragaszkodom a magasított derékhoz, mert kényelmesebb, előnyösebb és praktikus abban a tekintetben, hogy eltakarja kevésbé nőies dekoltázsunkat.) Bár mostanában egyre több fazon lesz divatos, a sima szűkszárú farmer sosem okoz csalódást.
Sweater weather and pumpkin spice latte
Szóval inkább gondoljuk úgy az őszre, hogy azért hűvösebb van, mint augusztusban, éppen ezért érdemes egy nem brutálisan meleg, de moderáltan langyos pulcsin elgondolkodni, meg kötni tök jó dolog, azzal is meg lehet próbálkozni, bár érdemes nem a túlságosan bolyhosodó fonalakkal kísérletezni.
Tél
Erről az évszakról nem tudok sokat mondani. Általában konszenzusosan hideg és hó is szokott lenni (természetesen karácsony kivételével) ami a legaktívabb időszakokban (új év és vizsgaidőszak) mosolyog be ablakunkon Jack Nicholson-i grimasszal. A reggel 7 kor kezdődő -12 fokos hajnalai és az indokolatlan plusz 10 fokos egy hét januárban mind kiszámíthatóságát igazolja. Szép sötét van, vagyis már délután négykor lehet aludni menni, de azt hiszem Vivaldi jobban összefoglalta hangulatát, inkább azt hallgassátok rendkívül pozitív intróm helyett. Azt mondtam már, hogy a kedvenc évszakom?
Meleg kabát
Sokan próbálkoznak szövetkabátokkal télen, de nekem soha az életben nem sikerült egy olyan darabot találnom, amiben ne azt éreztem, hogy a Mount Everest mászása közben lemaradtam csapatomtól és már a végítélet közeleg. Szóval lemondtam a próbálkozásról e téren és inkább az embrace the puff filozófiájának alapító tagjaként gondolok magamra.
Kalap, kabát, sapka kesztyű stb.
Kiegészítő ebben az esetben nem divatos lehetőség, hanem a mentőmellény egy úszni nem tudó fuldoklónak, az Atlanti Óceán közepén. Mindenkinek ismerős az érzés, amikor hajnalban a metróra várva hallja az ígéretes hangokat és megcsapja az orkán erejű széllökés, a tökéletes komfortérzet megkoronázója. Na, ha van rajtad sapka, sál kesztyű, akkor ez az érzet majdhogynem egy lágy nyári szellő simogató sugallatára redukálható.
+1, azaz nadrág alá harisnya
Lehet, hogy nagyon nagymamásnak tűnik az elmúlt pár bekezdés a leghidegebb hónapot taglalva, de aki több órát tölt el a városban naponta, az pontosan tudja milyen borzasztóan lehet fázni ebben az időszakban és ha mondjuk pont lekési valaki a buszt és 20 percet kell várnia a következőre, akkor sajnos megint a fent említett hegymászós példa suhan át gondolataimon. Éppen ezért minden lány legnagyobb titkát (Az orvosok bepöccentek! Klikk és megtudod mi az!!4!) a farmer alá harisnyát tartom az egyik legfontosabb alapdarabnak.